Az életkor szerepe a munkajogi szabályozásban
Az életkor mint vizsgálandó terület csupán az elmúlt néhány évben került a figyelem középpontjába. Ennek oka az úgynevezett demográfiai változás, amit sokan az elöregedő társadalom jelenségének is aposztrofálnak. Ez azt jelenti, hogy Európa népessége nem csupán fogy, de egyre inkább elöregszik. Az Eurostat 2013. évi adatai szerint 1992 és 2013 között a 65 év felettiek aránya az EU 27 országokban 14%-ról 18%-ra nőtt (1). E változások kihatnak az eltartási rátára is, vagyis arra, hogy hány inaktív, azaz eltartandó fő jut az aktív, vagyis munkavállalási korban (15-65 évesek) lévőkre. Természetesen az inaktívak csoportjába nem csupán az időskorúak tartoznak, hanem a gyermekek is, pontosabban a munkavállalási alsó életkort be nem töltött személyek. Tekintettel azonban a születésszámok csökkenésére jelenleg az időskori eltartási ráta növekedésével kell számolnunk. Ez a növekedés a számok tükrében azt jelenti, hogy az EU 27 országokban az időskori függőségi ráta 1992 és 2012 között 21,1%-ról 28,8%-ra nőtt, míg a fiatalkori függőségi ráta ugyanezen időszakban 28,5%-ról 23,4%-ra csökkent (2). Vagyis egyre kevesebb aktív korúra jut egyre több inaktív korú személy.